Operatőr

Számos díjjal elismert operatőr, közönség- és fesztivál-sikerfilmek alkotója Európában és Amerikában is. Dolgozott Mundruczó Kornéllal a Szép napok (2002), A 78-as Szent Johannája (2003), a Kis Apokrif (2004) és a Johanna (2005) című filmekben, Hajdu Szabolccsal pedig többek között a Fehér tenyér (2006), a Bibliothèque Pascal (2010) és a Délibáb (2014) című filmekben. Ő fényképezte a Köbli Norbert forgatókönyvéből készült Szabadság különjárat (2013) és az Árulók (2017) című tévéfilmeket is. A Szász Attila – Köbli Norbert alkotópárossal készített filmjeivel, A berni követtel (2014) és a Félvilággal (2015) díjat nyert többek között Los Angelesben, Tiburonban, és az Aranyszem Operatőri Fesztiválon, 2016-ban pedig az utóbbiért megkapta a Magyar Filmdíjat.

A SZUPERMODERN STÚDIÓ BEMUTATJA A GULÁG EMLÉKBIZOTTSÁG TÁMOGATÁSÁVAL SZÁSZ ATTILA FILMJÉT GERA MARINA  CSÁNYI SÁNDOR  “ÖRÖK TÉL”
DÖBRÖSI LAURA  KISS DIÁNA MAGDOLNA  FARKAS FRANCISKA  KURTA NIKÉ  OROSZ ÁKOS  FÜR ANIKÓ  GÁSPÁR TIBOR
GYÁRTÁSVEZETŐ SZABÓ LÁSZLÓ RENDEZŐASSZISZTENS KOPEK DONÁT SMINK HORTOBÁGYI ERNELLA JELMEZ KEMENESI TÜNDE
DÍSZLET HORVÁTH VIKTÓRIA  NÁNÁSSY ZSOLT HANG MAJOR CSABA ZENE PARÁDI GERGELY VÁGÓ HARGITTAI LÁSZLÓ H.S.E.
FÉNYKÉPEZTE NAGY ANDRÁS H.S.C. PRODUCER KÖVES ÁBEL  LAJOS TAMÁS
HAVASI JÁNOS “LÁNYKÁK, AZ IDŐ ELJÁRT” CÍMŰ KÖNYVE NYOMÁN
ÍRTA KÖBLI NORBERT  SZÁSZ ATTILA RENDEZTE SZÁSZ ATTILA
Gulág Emlékbizottság NKA Szupermodern Filmstúdió